szerda, szeptember 12, 2012

Amiért le kellene

Vörös Szilárd képe

Nagyra becsülöm Orbán Viktort azért, mert az azeri ügyben magára vállalta a teljes felelősséget. Emberemlékezet óta először férfiasan viselkedett. Nem kente rá az igazságügyek-, sem a külügyek minisztériumára, hanem megmondta, hogy minden figyelmeztetés és rosszallás dacára megtette, elengedte azt a gyilkost.
Persze, hogy még bátrabb lett volna, ha ezek után benyújtja lemondását, de első lépésként ez is nagyon szép és felemelő volt.
Annyira szeretném tisztelni Orbán Viktort! Annyira szeretném, ha soha föl se merülhetne bennem az, hogy esetleg sumákol, hazudik, cseles pávatánccal félrevezet. Annyira jó lenne egy olyan férfi az ország élén, aki nem csak macsóskodik, hanem sugárzik is belőle az az erő, amit csak az egyenes, tisztalelkű embereken látunk!
Nem olyan macsóskodásra gondolok, mint ami Varga István fideszes képviselőből, és kicsit az egész pátból árad, kádéenpéstül: "Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak" - mondta Európában.
Nem elég férfiasan elhatárolódni ettől a mondattól. Ezért kellene lemondani.
Ne feledjük: Orbán személyesen válogatta ki a képviselőket. Személyesen felel értük. És erre az emberre nincs mentség.
Pápa Gábor rajza

 .

2 megjegyzés:

Ildikó írta...

Csodálkoztam is, hogy lehet az, hogy Orbán Viktor bevallotta, az ő döntése volt az azeri gyilkos kiadatása. Nem ez a szokása.Számomra nem volt felemelő. Nem tehetek róla, de az volt az érzésem, hogy kiáll ez az ember, és mindenféle szégyenérzet nélkül bevallja ezt az erköcstelen tettet. Bevallja, hogy tudott a lehetséges következményekről és mégis így döntött, mert csak, mert ő olyan f.... gyerek, hogy még ezt is megteheti. Hogy a döntésével gyújtóbombát dob egy feszült helyzetbe és esetleg háborút robbant ki két ország között. Ez az igazán ijesztő. Igen, mondjon le, szórjon hamut a fejére, kérjen bocsánatot, vezekeljen és tűnjön el a politikai életből. De nem csak emiatt a döntés miatt, hanem azért is, amit Magyarországgal és a magyar emberekkel szemben az utóbbi két évben elkövetett.

Kaszandrosz írta...

Megint csak a felszín fecseg. És megint csak a mély hallgat. Egy győztes választási kampányhoz milliók kellenek a hivatalosan kiutalt pénzeken túl is. Vajon honnan jött a támogatás anno? Kiktől? Milyen feltételekkel? Ezek a valódi kérdések, nem pedig az aktuális szégyenteljek.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések